?

 Körülnéztünk. Hát igen. Az állomás egy olyan hely, ahol mindenfajta ember megfordul. Ahogy Vivivel elsétáltunk egy pad előtt, észrevettük, hogy egy férfi ül rajta. Ötven év körüli lehetett, őszes szakálla és kopaszodó feje volt. No meg egy tíz centis cigarettája, amit megbűvölve bámult, miközben ezt suttogta a bűzölgő tárgynak: - A cigi jó. Én szeretem a cigit. A cigi jó! – majd felemelte a fejét és rákiáltott egy őt bámuló kissrácra: - Ugye, hogy a cigi jó!? – a kiskölyök pedig halálsápadtan bólintott. A férfi örömmel nyugtázta: - Na azért!

   - Te jó ég! Ez tökrészeg! – állapította meg Vivi, én pedig hozzátettem:

   - Jaj, Vivi, ha nem mondod, fel sem tűnik – mondtam cinikusan. Azt hittem ezzel vége a megrázkódtatásoknak, de tévedtem…

   - Hé, te csaj! Hozzá’ mán nekem egy üveg piát! – mutatott rám remegő kezekkel egy szakadt ruhás, szintén eléggé részeges férfi. (Biztos a sok alkoholtól remegett.) Bár két méterre állt tőlem, így is elkábultam a leheletétől. Iszonyatosan büdös volt! Vivi szintén fuldokolni kezdett a szagtól. A pasas pedig elindult felém. Tekintete üveges volt, teljesen elvesztette az öntudatát. Most már nem is „Hé, te csaj!”-nak hívott… - János! Nem megmondtam, hogy hozd a sörömet! Hol a sör, János? Hol a sör!?

   Gyorsan elfutottunk onnan. Nagyon megijedtem a férfitől. Brr… Ma este biztos nem fogok aludni.

   - Tisztelt Utasaink! Vonat indul kettő perc múlva Batthyány-tér állomásra az első vágányról! – mondták be a „hangosba”. Épp szállni akartunk fel egy kocsira, a szerelvény vége felé, amikor egy kellemetlen hang szólalt meg a hátunk mögül: - Nocsak, kit látok? Csak nem Havasi kisasszonyt? – megfordultam. Két koromfeketébe öltözött nő állt mögöttünk. Teljesen ugyanúgy néztek ki. Vagyis ikrek. Az, aki megszólalt, felém nyúlt, hogy elkapjon. Na még mit nem! Futásnak eredtem a HÉV legvége felé, miközben azon tűnődtem, kik lehetnek ezek a nők. Még soha nem láttam őket! Meg mernék esküdni rá.

   - Kapd el a csajt, Lid’, gyorsan! – kiáltott rá az ikertestvérére az, aki megszólalt az előbb. Lid? Minek lehet a beceneve? Lídia? Igen, csakis az lehet. Futottam, ahogy csak a lábam bírta, de nem volt erősségem a futás. Vivi lélekszakadva rohant mögöttem. Az sem könnyített a helyzetünkön, hogy kofferekkel a kezünkben, Csavargóval kiegészítve kellett menekülni.

   - Megvagy! – termett előttem hirtelen a beszédesebb nő. Jaj nekem! (Tisztelt Utasaink! Vonat indul egy perc múlva Batthyány-tér állomásra az első vágányról!) – Erről a HÉV-ről lemondhatsz. – Mosolygott rám hűvösen ’Lid’ ikertestvére. Akaratlanul is megborzongtam. Gyorsan végignéztem a nőn. Világos-fűzöldből égszínkékbe áthajló színű szeme volt, hosszú, fekete haja a háta közepéig ért. Koromfekete, testhezálló egészruha feszült rajta. Lídia ugyanígy. Egy dologban különböztek. Lídiának volt egy hosszúkás sebhely a bal arcoldalán. Rendben, így fogom megkülönböztetni őket.

   - Azt maga csak gondolja! – vágtam a képébe olyan erősen, ahogyan csak tudtam. Hogy fokozza a „filmbe illő jelenetet”, Csavargó vicsorogva ugatni kezdett a nőre. (Tisztelt Utasaink! Vonat indul Batthyány-tér állomásra az első vágányról!) Most vagy soha! Gondoltam magamban, azzal minden erőmet összeszedve belerúgtam Lídia ikertestvérébe. Egy pillanatra megtántorodott, mi pedig kihasználva a pillanatot, Vivivel és Csavargóval futásnak eredtünk a legközelebbi ajtó felé.

   - Vigyázat! Az…

   Már csak pár lépés! Mindjárt fenn vagyunk!

  …ajtók…

   - Kapd el Lid! Gondolj a pénzre! – hallottam túl közelről az a fagyos hangot, ami örökre belevésődött az agyamba. Lídia ikertestvérének hangját.

   …záródnak!

   Egy ugrás… és, és… nem hiszem el!

   Az utolsó pillanatban ugrottunk fel, ugyanis a két nő arca előtt becsapódott a HÉV ajtaja, mi pedig megmenekültünk. Most már az sem zavart, hogy Csavargót felhoztuk a vonatra. Megmenekültünk!

   Körülnéztem. Mindenki minket bámult. Ostobán körbevigyorogtam, majd lerogytam egy szabad négyszemélyes helyre. Vivi ugyanígy. Csavargó ásított egyet, majd ő is leheveredett az ülések közé. Most vettem észre, mennyire szédülök. Ránéztem Vivire. Falfehér volt és izzadt. Magamon is ezt éreztem.

   - Vivi, én mindjárt elá… - de nem tudtam befejezni. Éreztem, hogy eldőlök és beverem a fejem, de fájdalmat nem éreztem. Zúgott a fejem és én csak sodródtam, sodródtam egyre messzebb a világtól.